Az idősgondozás helyzetének alakulása (2010-2020 között) az ÁSZ jelentése alapján

Az idősgondozás éppoly fontos feladat, mint bármely más rászorult, elesett, valamiben korlátozott embertársunk megsegítése.

Az orvostudomány és a technika fejlődésének, az életszínvonal, az egészségtudatosság és az iskolázottság szintjének emelkedésével szeretteinket ma már, általánosságban véve, szerencsére, tovább tudhatjuk magunk mellett, mint 50-70 évvel ezelőtt.

Bár ez egy örömteli dolog, a mai szülő generáció gyakran kerül kényelmetlen helyzetbe, mikor azt kell mondaniuk szüleiknek, nagyszüleiknek: “Ne haragudjatok, egyedül nem tudok gondoskodni rólatok!”. S kezdetét veszi a legmegfelelőbb idősgondozási lehetőség megkeresése.

Melyek a leghumánusabb idősgondozási formák ma Magyarországon? Hogyan alakult az idősgondozás helyzete itthon az utóbbi 10-12 évben?

Mennyi az annyi, amiért már tisztességes ellátásban részesülhetnek idős szeretteink? Az ÁSZ felmérését elemeztük.

Az idősgondozás demográfiai nézőpontból

Míg a Föld népessége minden évben közel 1,1%-kal nő, addig Európa lakossága csökken és öregszik. Kevesebben és kevesebb gyermeket vállalnak, illetve, jelentősen nőtt a várható élettartam.

Utóbbi nagyszerű eredmény, főleg azt is figyelembe véve, hogy a várható élettartamon belül az egészségben eltöltött évek száma is emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az idősödő korosztály egyre tovább marad aktív, munkaképes is akár. Mindemellett, egyre jobban kitolódik az önellátó idősgondozás időszaka.

Ezzel párhuzamosan viszont az az idő is elhúzódik, amikor már segítségre szorulnak idős szeretteink.

A fiatalabb generációk feladata az idősgondozás olyan szintű megszervezése, ami mind számukra, mind idősödő szeretteik számára is élhető.

Az anyagiakon kívül ehhez szükség van egy jó adag szeretetre, empátiára, megértésre. Vagyis az idősgondozást nem csak financiálisan, de emocionálisan is menedzselni kell a jövőben, ha valóban egy olyan, humánus idősgondozási rendszer megteremtése a cél, ami mindkét fél számára  a legmegfelelőbb.

Nagypapa és férfi unokája erőtadóan kezet szorítanak

Az idősgondozás formái

Az idősgondozás többféle formában is megvalósulhat igénytől és körülményektől függően.

A legegyszerűbb, amikor az idősek még önellátóak, illetve tudnak egymásról gondoskodni. Ezt fokozatosan egyre több családi, baráti besegítés egészíti ki; jobb esetben. 

Kevésbé szerencsés helyzetben az önkormányzat feladata lesz az idősgondozás ezen szintjét biztosítani, ami az étkeztetést és házi segítségnyújtást jelenti. Ezt minden idősödő rászoruló részére az önkormányzatok kötelessége megszervezni, biztosítani. Ebben nyújtanak számukra nagy segítséget az egyházak és más államháztartáson kívüli szervezetek.

Idősgondozó nő figyel kerekesszékben ülő idős férfi gondozottjára annak nappalijában

Az önkormányzatok feladata itt nem áll meg az idősgondozást illetően! Minden 3000 fő feletti lélekszámú településnek gondoskodnia kell az idősek nappali ellátásáról. Míg a 30.000 fő feletti lakosú településeken időskorúak gondozóházát kell létesíteni és üzemeltetni, ami egy átmeneti, bentlakásos intézmény, ahol idősgondozást biztosítanak. Azok az idősek vehetik igénybe ezt az idősgondozói szolgáltatást, akik átmenetileg nem képesek ellátni önállóan önmagukat. Ennek lehet anyagi, egészségügyi vagy egyéb oka is. Az időskorúak gondozóháza legfeljebb 1 évig nyújt hajlékot a rászoruló időseknek.

Az idősek otthona ennek hosszú távú változata, ahol 1 évnél tovább is maradhatnak a lakók.

Idősgondozó nővér vigasztalja hölgy gondozottját annak ágya mellett, kezét szorítva

Idősgondozás bentlakásos intézményekben

Az idősgondozás legkomplexebb formája ma hazánkban az időskorúak gondozóháza és az idősek otthona. Mivel utóbbi az, amire hosszabb távon is számíthatnak a rászorultak, ezért a következőkben azt vizsgáljuk.

Az idősek otthona olyan bentlakásos intézmény, ahol a rászoruló idősek életvitelszerűen lakhatnak. Az alapellátás mellett (étkeztetés, házi segítségnyújtás), egyszerűbb egészségügyi ellátásban is részesülhetnek a bentlakók. (A komolyabb betegséggel küzdők számára többnyire speciális intézmények nyújtanak idősgondozást.)

Az idősek otthonában igyekeznek napközbeni foglalkozások szervezésével is, így biztosítva a lakók mentális-pszichés idősgondozását.

Kerekesszékben ülő idősebb hölgy az előtérben két idősebb bácsi a háttérben egy hölgy idősgondozóval egy idősek otthonában

A 2019-ben 865 telephelyen működő  idősek otthonában 55.210 férőhely állt rendelkezésre. Ezek fel is voltak, vannak töltve és folyamatosan gyarapodnak a nevek a várólistákon is, melyek nem hozzáférhetőek nyilvánosan.

A várólisták hosszának növekedése pedig azt igazolja, hogy a férőhelyek számának az utóbbi 10 évben végbement 3,13%-os növekedése, nem volt elégsége az idősgondozás maradéktalan ellátására.

Az idősgondozás ilyen bentlakásos intézményben nagyszabású költségvetést igényel, amihez az ellátott idősek is hozzájárulnak nyugdíjuk egy részével vagy egészével. Az idősek otthona lehet önkormányzati, központi kormányzati, nonprofit nem állami, egyéb nem állami finanszírozású, esetleg egyházi fenntartású.

Ahogy az elmúlt 10 évben mindennek fokozatosan nőtt az ára, úgy a bentlakásos intézményben történő idősgondozás díjai is emelkedtek, méghozzá több mint másfélszeresükre.

Az idősotthonok kapacitás növelésének igényével fordítottan arányosan változott az idősgondozásban dolgozók száma. Az ÁSZ felmérése szerint 2010. és 2020. között 9,14%-kal csökkent a számuk.

Idősgondozó nővér hátulról átkarolja mosolygó pöttyös pizsamás gondozottját

Az idősgondozás helyzetének megoldása társadalmi feladat, aminek nem csak financiális, de emocionális aspektusai is vannak. 

Az idősgondozás elsődlegesen a család feladata, de vannak élethelyzetek, amikor családon kívüli segítségért kell folyamodni. A legtöbben ilyenkor szembesülnek csak vele igazán, mekkorák is a gondok az idősgondozás rendszerében. A változtatás azonban csak rajtunk múlik.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy időben értesülj az új tartalmakról!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.