Mire figyeljenek a házi gondozók járvány idején? A védekezés módjai

Lezárások, korlátozások, “Maradj otthon!” kampány országszerte. Így indult 2020. tavasza. Mindenki sokkolódott, és senki sem gondolta, hogy ennyire hosszú lesz. A járványban mindenki érintett. Következményei alapjában változtatták meg gondolkodásunkat. 

És persze, otthon maradtunk… Az, aki tehette… De mi van azokkal az elhivatott embertársainkkal, akik félretéve saját biztonságukat, folytatták munkájukat; sőt! S nem csak a kórházi dolgozókról van szó, hanem a szociális szférában tevékenykedőkről is, mint a házi gondozók, többek közt.  Mire kellett, kell figyelnie egy házi gondozónak járvány idején? Hogyan védheti gondozottjait és, nem utolsó sorban, saját magát és családját? Házi gondozók járvány idején!

Idős hölgy kerekesszékben maszkban, bevásárlócsomaggal, a egy fiú által tolva

Kik is a házi gondozók?

Házi gondozónak az 5223-as FEOR-08 (Foglalkoztatások Egységes Országos Rendszere) számú foglalkozást folytatók. Vagyis olyan, a mindennapi életvitelükben akadályoztatott emberekről gondoskodó szakemberek, akik a rászorultakat a páciens otthonában látják el.

A gondozott állapotától függően ez történhet napi 2-3, de akár 24 órában is. A házi gondozók hivatást végeznek, ezért gyakran kevesebb pénzért is hajlandóak  gondoskodni a rászorulókról. Így azonban azt a napi 2-3 órát több helyszínen kell teljesíteniük. Mi is ezzel a probléma?

Csak egy kézfogás, csak egy ölelés… és ott a kórokozó!!!

A pandémia előtt is voltak fertőző betegségek, melyek egyesek számára kisebb, mások, elsősorban a legyengült immunrendszerrel rendelkezők, mint a krónikus betegségben szenvedők, idősek, jelentettek nagyobb veszélyt.

A házi gondozottak a veszélyeztetettek kategóriájába tartoznak. Ezért a hozzájuk kiszálló házi gondozóknak mindig is nagy körültekintéssel kellett lenniük gondozottjaik felé. De, ahogy a házi gondozó gondozottját, úgy fordított irányba is megtörténhetett a fertőzés, amit a házi gondozó, akár észrevétlenül is, kétlábon ki-, de szét is hordhatott környezetében, így más gondozottjai között is.

Pandémia idején ennek veszélye még fokozottabb.

A házi gondozók képzett, felelősségteljes szakemberek. De bármennyire is körültekintőek, minden eshetőséget figyelembe venni számukra is kihívás.

Házi gondozó és gondozottja

Mire figyeljenek a házi gondozók járvány idején?

Gondozottjaik, maguk és családjuk egészségére! Ez a rövid, lényegretörő válasz. De hogyan? Ez pedig az örök kérdés!

Vegyék KEZükbe a fertőtlenítést!

Amint megérkezik a házi gondozó, az első legyen számára a kézfertőtlenítés! Ezután a kilincs, a kulcs, telefon is kerüljön sorra!

Fizikai védelem

A COVID kitörése óta megtanultunk a járvánnyal, a maszkkal, kézfertőtlenítőkkel együtt élni. 

Azoknak, akik betegekkel, rászorultakkal foglalkoznak, mint a házi gondozók ez azonban nem elegendő! A vírusok, egyéb paraziták és fertőző ágensek hihetetlen csatornákat találnak a terjedésre, életben maradásra. Ha ezek ellen gondozottukat, illetve magukat is védeni szeretnék a házi gondozók, akkor a szájat és orrot eltakaró maszk használata, mindkét fél részéről, elvárt.

Továbbá, a járvány idején legalább, igenis öltsön magára a házi gondozó egy overált is, amiben kényelmesen, ugyanakkor biztonságosan tudja ellátni feladatait.

A cserecipő használata szintén legyen alapvető a házi gondozó számára.

Kitárni az ablakot!

Bár tél van, gyakran csak pár fokos napi maximummal, a friss levegőről nem szabad lemondanunk! Szellőztessen rendszeresen a házi gondozó, még ha csak 1-2 percekre is! A rendszeres légcsere segít kivinni az esetleges kórokozókat, s az elmére, lélekre is kiváló hatással van. Sokkal pozitívabban gondolkozunk, ha friss levegőhöz jutunk, ami pedig a gondozott egészségi állapotát is előre lendítheti.

Irány a természet

Amikor csak az időjárás engedi, tartózkodjon a házi gondozó az udvaron gondozottjával, így is csökkente az összezártságban töltött időtartamot!

Férfi gondozott és hölgy házi gondozója sétálnak a szabadban

A szeretet percei

A fizikai érintés,a közelség varázzsal bírnak; pótolhatatlanok a lelkünk számára; egy online applikáció sem képes erre. Ezért, ha lehetséges, a házi gondozók ilyenkor is személyesen látogassák meg gondozottjukat. Viszont a látogatási időt igyekezzenek kicsit visszaszorítani!

Belső védekezés

Bár külsőleg szinte mindent megteszünk, hogy fizikai akadályt képezzünk a vírusok számára, belső védekezőrendszerünket ugyanúgy erősíteni kell a támadások ellen! A házi gondozók gondoskodjanak maguk és gondozottjuk  vitamin- és ásványianyag-pótlásáról, de kizárólag a kezelőorvossal való konzultáció után.

Ezen felül figyeljenek a házi gondozók gondozottjuk vízfogyasztására is!

Távol és mégis közel

A házi gondozó is ember, akinek van családja, akihez hazamegy munka után. A fenti fertőtlenítő eljárásokat, óvintézkedéseket otthon is tartsa be a házi gondozó, védve ezzel szeretteit, gondozottját és magát is.

Bringára fel!

Vagy autóba be, esetleg közlekedjünk gyalog! A lényeg, hogy a házi gondozó, lehetőség szerint kerülje a nagy tömeget! A maszk segít, de nem 100%-os megoldás.

Azt megjósolni sem tudjuk, mennyit hullámzik még a COVID járvány, de az biztos, hogy házi gondozókra mindig szükség lesz. Figyeljünk rájuk mi is, hogy ők is könnyebben védekezhessenek!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy időben értesülj az új tartalmakról!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.